Blog
Ebben a pilates labdával foglalkozó videónkban a már beharangozott felsőtest gyakorlatokkal fogunk foglalkozni. Néhány gyakorlatnál lehetőségünk lesz könnyített vagy nehezített verzióban is dolgozni, ez mindig függ a sportoló egyéni fizikumától, egészségügyi állapotától. Nézd meg a videóban szereplő 10 kifejezetten felsőtest gyakorlatot, amit pilates labdával lehet végezni.
Olvasási idő: 4 perc
A core izmokat már sikerült kiégetnünk a pilates labda segítségével egy korábbi videóban, így a holisztikus elv jegyében nem maradhat ki az alsó- és felsőtest izomzata sem. Az alábbi videóban az alsótest, jobban mondva a csípő, comb és lábszár izmaira fogunk nagyobb hangsúlyt fektetni. Természetesen itt sem szabad parkolópályára küldeni a core izmokat, hiszen ugyanúgy szükségünk lesz rájuk a kontrollált és szabályos végrehajtás érdekében.
Olvasási idő: 4 perc
Pilates labda. Nem ezzel a két szóval lehet lázba hozni a súlyzós edzés híveit, abban biztos vagyok. Mégis, ezúttal hozzátok szólok, adjatok egy esélyt a dolognak, többet ki lehet hozni ebből a kis labdából, mint azt elsőre gondolná bárki is. Akinek pedig már az óvodában is pöttyös labda volt a jele és úgy gondolja, nem lehet újat mutatni, ezzel az eszközzel, a cikkben található videó után biztosan máshogy fogja gondolni.
Olvasási idő: 7 perc
A mini band szalagról már többször esett szó korábbi blog bejegyzéseinkben, ebben az írásunk kissé elkülönül az eddigiektől, ráadásul mindezt egy 30 napos kihívással fűztük össze. Ideje elővenni a fényképzőgépet és lőni pár fotót, a kihíváshoz két edzés videót és meglepetés motivációs eszközt is találsz a cikkben.
Olvasási idő: 10 perc
A következő blogbejegyzésünk kifejezetten neked szól, ha az újév beköszöntével szeretnél belevágni (vagy újra belevágnál) a sportéletbe. Mielőtt különféle edzésterveket sorakoztatnánk fel nektek, nézzük meg, milyen fogadalmakat teszünk az újévkor és ezek buktatóit, az általános kifogásokat, amik közénk és a céljaink közé állnak, és a kezdő/újrakezdő edzésterv alapjait.
Olvasási idő: 10 perc
A gumiszalagokkhoz és gumikötelekhez kapható kiegészítők nem csak fancy tartozékok, hanem nagyban megkönnyíthetik az edzéseinket. A különböző tartozékok használatával bizony gyakorlatok nehezíthetőek is, de egyes gyakorlatok biztonságosabban végezhetőek el az eredeti TheraBand tartozékok segítségével.
Olvasási idő: 9 perc
A nyújtás már több kontextusban is előkerült a blogbejegyzésekben, így a fontosságáról és pozitív hatásairól csak címszavakban beszélünk. A jelenlegi témánkban inkább arra összpontosítunk, hogy bemutassuk, hogyan tudjuk színesebbé tenni, fokozni, vagy épp megkönnyíteni ezt a folyamatot a gumiszalagok segítségével, ugyanis ebben is nagy segítségünkre szolgálhat az eszköz.
Olvasási idő: 6 perc
A dome trainer nem más, mint egy félgömb alakú egyensúlyozó eszköz. Fő funkciója tehát, hogy instabil felületként szolgáljon a gyakorlatok elvégzése során. Az instabilitásról általában inkább az egyensúlyozásra, mintsem az erő és állóképesség fejlesztésére asszociálunk, most azonban az utóbbi szempontok alapján szeretnénk bemutatni az eszközt és egy kifejezetten felsőtest edzést is mutatunk az egyensúlyozó félgömbhöz.
Olvasási idő: 7 perc
A most egy 40 perces magas intenzitású (HIIT) edzés keretén belül szeretnénk bemutatni nektek, hogy milyen sokszínűen tudjuk alkalmazni a különböző súlyzókat. Összesen 16 gyakorlatot tartalmaz az edzésterv, és a megszokottaktól eltérően nem az idő, hanem az ismétlésszám lesz a meghatározó. A gyakorlatsort egyedi ismétlésszámokkal hajtjuk végre: először 80-tól haladunk visszafelé tízesével 10-ig, majd 10-től újra 80-ig, végig más-más gyakorlatokkal.
Edzés idő: 40 perc
Ebben a blog bejegyzésben található videóval azoknak szeretnénk kedvezni, akik egy egész testet megdolgoztató edzésre vágynak egy kis plusszal. A gumiszalagos gyakorlatokat köredzés keretébe foglaltuk, és mindezek mellett két zenés kihívással is bővítettük, hogy kiszakíthassunk minden sportolni vágyót a megszokás köreiből.
Olvasási idő: 26 perc
A karácsonyi ünnepi időszakban mindenki hajlamos kissé megfeledkezni a megfelelő mennyiségű testmozgásról. Általában meg is nyugtatjuk magunkat azzal a kijelentéssel, hogy "úgyis egész nap rohangáltam, betudható egy maratonnak". Én már csak magamból kiindulva is mégis azt javaslom, hogy az ünnepek alatt és után is szakítsunk időt az edzésre, mert sokkal könnyebb fenntartani egy kondíciót, mint újraépíteni (fizikaliag és pszichikailag egyaránt). Most egy szuper 20 perces edzés mutatunk nektek, amihez eszköz sem kell.
Edzés idő: 20 perc
Manapság a súlymellény egyre nagyobb teret nyer nemcsak az edzőtermekben, hanem az otthoni edzések tekintetében is. Ez az eszköz nem más, mint egy nagyobb terhelés vagy ellenállás, ezáltal egy nehezítő funkciót tölt be a már jól ismert és könnyűvé vált gyakorlatok körében. Ebben a blog bejegyzésben középhaladó és haladóknak is mutatunk gyakorlatokat ezzel az eszközzel.
Olvasási idő: 5 perc
A Powerband termék tulajdonságairól és felhasználásáról már olvashattál több előző blogbejegyzésben is, de tovább haladunk ezen a vonalon: testrészek, vagy ha úgy tetszik, izomcsoportok szerinti bontásban mutatunk be néhány gyakorlatsort. Elsőként az alsó végtagot fogjuk megdolgoztatni a következő gyakorlatokkal.
Olvasási idő: 6 perc
A slide pads (melyet sok más néven is ismerhetünk pl. csúszópárna / sliding pads / slide disc / sliding disc / csuszi) egy funkcionális eszköz, mellyel a saját testsúlyos gyakorlatainkat tehetjük még színesebbé, vagy adott esetben nehezebbé. Most 10 otthoni is elvégezhető gyakorlatot mutatunk neked a csúszópárnával.